Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAGYAR

MONTERIA

 

 

   
 

Manapság nagy divattá vált az extremitás.Mindenki különbözni akar, valami különlegeset csinálni.

Soha nem látott népszerűségnek örvendenek az extrém sportok, vagy pl. a nálunk különlegességnek számító vadászati módok. Az " újgazdag " vadászok köreiben, lassan már nem mondhatja magát vadásznak az aki legalább életében egyszer ne menne Afrikába "szafarizni".
Amerikában egyre népszerűbb a lefogó kutyákkal történő csoportos vadászat, a monteria.
Sok argentín dog tulajdonos azt hiszi, hogy ez a vadászati forma " Argentín találmány " . Ez nem igaz!
A lőfegyverek megjelenése előtt az ember így vadászott, csak akkor még nem így hívták.


Honfoglaló őseink is használtak lefogó kutyákat vadászataik során. Munkájukban agarak és szelindek típusú kutyák segítették.
8-10 kutyával vadásztak, nyúlra, rókára, őzre, szarvasra és farkasra. A vadászat úgy zajlott, hogy a lovasok közelében futó agarak a felugró vad láttán, azt azonnal űzni kezdték, a vadászok pedig követték agaraikat. Az agarak által utolért és lerántott vagy megfogott vadnak az időközben oda érkező vadászok adták meg lándzsáikkal vagy szarvas gyilokkal a kegyelemdöfést.
őseink vadászmadarak segítségét is igénybe vették. A magasba röpített vadászmadár a terepen jóval előbb észrevette a rejtőző vadat, mint az agarak. Zuhanórepülésben rávágott a prédára. A kisebb vad elejtésére nem volt szüksége segítségre. De mikor őzre és szarvasra vadásztak a "szárnyas vadászok" a nagyvad szemére vágtak, így korlátozva mozgásukat, az oda érkező agarak a vadat lerántották és a lovas vadász megadta a kegyelem döfést.

 

 

 

 

 

A magyar szelindek sajnos kipusztult senki sem tudja hogy nézhetett ki pontosan.Szinte minden nagyobb népcsoportnak volt saját szelindekje.Amelyek többé kevésbé hasonlítottak egymásra.
A szelindeke általános leírása: (Canis familiaris molossus). Fejük nagy, gömbölyded és magas; homlokuk feltünően domború; arcorruk rövid, magas, előrefelé nem keskenyedő és nagyon tompa; ajkuk lecsüngő; fülük hosszú és nem nagy, széles, csúcsosan kerekített, félig fölálló; nyakuk nagyon vastag és rövid: törzsük zömök; mellük széles; végtagjaik erősek, középmagasak, az elülsők egészen egyenesek; farkuk hosszú és vastag; szőrözetük többé-kevésbbé rövid és lesímuló. Ide tartozik: a dán, német, kubai, tibeti szelindek, a boxer, a közönséges szelindek, a bulldog (dog), a mopsz stb.

Nagy testű, nagyon vastag nyakú, zömök törzsű, rövid, sima szőrű, erős kutya; félig felálló füle, lecsüngő ajka van, orra rövid és nagyon tompa; mészároskutya. Dán, kubai, német, tibeti szelindek; tüzes szelindek. A szelindek a mészárosok kedvelt kutyája volt. 
A magyar szelindekről tudósítanak nagyjaink:
,, Volt pedig a hidnál hat erős szelindek. Utána uszíták a bikának mindet." (Arany János)
,,Egy csomó óriási szelindek tépte, marta. " - (Mikszáth Kálmán)
,,Alszik a cicánk s a vén szelindek." - (Kosztolányi Dezső)
 
 

 

 


A legősibb típusú vadászkutya minden kétséget kizáróan az agár. Az agarak kialakulásának bölcsője legnagyobb valószínűséggel Ázsia lehetett. Az irániaktól és indiaiaktól kezdve a szkítákig, hunokig és avarokig minden ázsiai nép gyakorolta a lovas agarászatot. A honfoglaló magyarok is hoztak magukkal agarat a Kárpát-medencébe. A keleti népek által oly kedvelt lovas par
force-vadászat nem is nélkülözhette a gyors lábú vadászkutyákat. Az Árpád-kor uralkodói maguk tenyésztette és tanította kutyákkal vadásztak, s maga a türk
eredetű agár szó is az ősidők óta jelen van nyelvünkben.
"Lovon járt, lovon harcolt, lovon élt az ősmagyar, de ott volt
mellette a kutyája is. Ha a lova elkísérte végig az életén, és
vele együtt belekerült a sírjába, a kutya is ott volt mellette,
híven kitartva egészen haláláig."



A honfoglalás kori agarak később a törökök által magukkal hozott
hasonló kutyákkal keveredtek . A későbbi magyar agár képe
tehát már jelenlegi hazánk területén alakult ki.
"Nagyra tartották az erdélyi fejedelmek a strázsát álló, szelekt ő l fajzott törökök agarat."
Agarunk igazi "terepi" kutya, melyet az angol agártól egyértelműen
megkülönböztet erősebb csontozata, szélesebb feje és nagyobb,
húsosabb ún. "laskafüle". A magyar agárversenyek még a XV-XVI.
században is a mongol és türkmén agarászatból ismert
stílusjegyeket viselték, de még a XIX. században is megtartották
eredeti, vadászati jellegüket (például a bírók lovon követték a
kutyákat), amikor pedig már a világszerte általánossá váltak az
angol agártenyésztés és -versenyzés szabályai.

Az agárral való vadászat nagy népszerűségnek örvendett az
erdélyi fejedelmek körében: Apafi Mihály t ö bb mint száz agarat tartott. Apor Péter az 1670-80-as években így ír: "az agarakban is a régi nagy uraknak nagy gyönyörűségük volt, dicsekvén egymásnak, kinek fogja meg az agara az szarvast, farkast, rókát, őzet, nyulat, sőt láttam olyan agarat, az ki személye szerint elfogta a hiúzt". Thököly Imre 1694. jún. 11-én kölyök-medvét fogatott agaraival.
Rákóczi Györgyről feljegyezték, hogy
nyúl mellett őzre is vadászott agárral. " A fejedelem sok vadászebének, számtalan sólymának, megannyi vadászának nehéz munkája. Ami vadat a szelindekek felvertek azt hajtották. A kutyák által befogott vaddisznót, egyéb nagyvadat többnyire gyalogosan, dárdával vagy kelevézzel szúrták le. "

 

1649-ben Rákóczi Zsigmondnak testvéréhez, Györgyhöz írott leveleiből tűnik ki, miután levelében 8 öreg és 2 kölyök szelindek kutyáját szabad rendelkezésre bocsátja, akár el is ajándékozhatja valamelyik vajdának, mert ott ahol van, nincsen szerencséje öreg vadhoz, csak apróvadra vadászhatik. "

 

A magyar uralkodók sokat adtak a vadászkutyáikra. Külön emberek foglalkoztak a vadászebek tenyésztésével, tanításával, gondozásával; ezeket ebeseknek, agárhordozóknak, agárviselőknek hívták.
Az ebeseknek szervezett rendjük volt, akárcsak a lovászoknak vagy a solymászoknak.
Az ebesek egy része a király állandó kíséretéhez tartozott, mások pedig az úgynevezett ebesfalvakban tömörültek.

Az 1800-as évek agár populációjáról egy szenvedélyes vadász Podmaniczky Frigyes így ír:
,"Honunk kiválólag lapályos területe, - nemzetünk fellobbanó jelleme és sebes vérlejtése s talán azon
majdnem általános szenvedélyes ragaszkodás, mely a vadászat
mindennemü öröme iránt minden magyar szivében él, indokai annak : hogy hazánkban az agarászat mindenütt divatozó és honos
időtöltéssé s ugyszólván nemzeti mulatsággá vált."

"Alig találunk várkastélyra, alig találunk falusi lakra, vagy
elszigetelt pusztai tanyára, melynek pazarúl épült aklaiban, vagy
szerény szalmafedeles tornácza alatt, nehány agár ne
nyújtóznék".
Podmaniczky a kor agár tenyésztőit négy csoportba sorolta.
"Találunk tehát nálunk, először, esetleges agarászra, ki nem
jár ugyan vadászni, de mellékes foglalkozásul tartja agarát. A
második osztályba sorozhatók a gyalog agarászok; már ezek tisztán
a nyúlpecsenye kedvéért engedik tengődni agaraikat. A harmadik osztályt képezik az ős szokású lovas agará-szok, kiknél a szenvedély már némileg szerepel, de még nem eléggé hatalmas arra, hogy a megszokott utból kitérítse e vadásztársainkat. A negyedik osztályt a valóságos, szenvedélyes agarászvadászok képezik, kik
minden csak kitelhető módon azon vannak, hogy, valamint kutyákra, ugy lovakra nézve is, a tökély mennél nagyobb fokára emeljék a vadászat e nemét".
A negyedik csoportba, a "valóságos, szenvedélyes agarászvadászok" osztályába megint csak az angol
mintát követő arisztokrácia képviselői tartoznak.
"A kevéssé már rendezettebb s nemesebb agarászat első fokozatára
találunk a falusi birtokosnál. Keveset gondolva ugyan még az ujabb
kor igényeivel, - sem a már fejlettebb eszmék mindenféle sugárzó
hatalmával, - a régi divat s szokások szerint űzik időtöltésök
e legkedvesebb nemét. Lóháton járnak ugyan ki vadászni, de
nyeregszerszám, lótartás s faj, - többnyire arra mutatnak,
miszerint a mellékes szükségekkel keveset gondolnak. - Azonban,
bár mi soványnak s vérnélkülinek látszassék is első tekintetre
agarász paripájok, - bár mennyire emlékeztet is a spanyol
szélmalomhős kedvencz lovára, az még is feltünő ügyességgel s a
hol kell sebesen is tud haladni hajtás közben. Mint agarász lovasok,
túlhaladják ügyességre s gyakorlottságra nézve, minden
pajtásaikat. Akár hányszor, - sokkal kevesebb értékű s gyengébb tehetségű lovon, mint dús gazdag pajtásaik, előljárnak a jobban látják és élvezik a kutyák s a nyúl, szóval a hajtás minden egyes mozdulatait és átmeneteit, - mint nemes és fényes szőrű állatot lovagló társaik. Ered pedig ez egyedűl, azon tapasztalásra fektetett okoskodásokból, melynél fogva előre tudják, vagy legalább gyanitják, mi pont vagy vidék felé fog tartani a felriasztott vad. Nem a kutyák után, hanem oldalt, ama kijelült hely felé irányozzák futásukat. . Jellemző e fajta agarászoknál többnyire az: hogy igen sok, mégpedig szerfölött sovány agarakat tartanak, s egész falkával szoktak megjelenni a vadászat helyén".

Nyilvánvaló tehát, hogy a vidéki kisbirtokosok voltak azok, akik makacsul ragaszkodtak a saját, nemzeti agarászhagyományainkhoz.
"Az itt említett nemei az agarászatnak mind megannyi korcskinövéseknek tekintendők, melyeket tisztelni ugyan nem tudok, de még is szeretem, hogy megvannak. Egy részről általok mintegy megmarad az agarászat nemzeties jelleme, - másrészről, de talán ugyan ez oknál fogva, mint eredeti s az ős szokásokat szentesitő képeket s jeleneteket becsülöm, a most már nagy tökélyre vitt vadászati szenvedélynek e korcs ágazatait".

A kétféle stílus közötti különbség azonban az agártenyésztésre is rányomta a bélyegét. A következőkben a
Podmaniczky hosszasan kifejti nézeteit a "sebes" és a "győzős" kutyák közti különbségről, egyértelműen a sebesség pártjára állva, mondván: "Az igazán jó sebes agárnak, győzősnek is kell lennie, különben futása hasztalan gyermekjáték. Megfordítva ez nem áll. A győzős kutya soha nem sebes, különben nem czimeznék győzősnek". Ma már tudjuk, hogy a jó magyar agarat elsősorban éppen a "győzőssége" különbözteti meg az
angoltól, melynek fölénye vitathatatlan, ha csupán a gyorsaságot nézzük, s a sebesség növelése végett végzett keresztezések éppen a fajta eredeti jellegét tették kockára. A korabeli ebtenyésztési szemlélet keveset törődött a nemzeti kincsek védelmével, sokkal inkább a sport, a vadászat eszközét látta a kutyában, így a jobb teljesítmény elérése céljából nem riadt vissza a keresztezéstől - ez vezetett végül kis híján a magyar agár teljes eltűnéséhez. De szerencsére már ekkor is voltak, akik makacsul ellenálltak a fajták elegyítésének, az eredeti magyar
kutyák jellegének megtartása érdekében:
"Mi oknál fogva támadtak számtalan ellenei az angol agárnak? Mert az első lelkesedésben s divatos rohamban, minden angol agarat jónak tartottunk, mintha a szigetországban nem épen olyan ritka volna a
valóban jó agár, mint nálunk. - Az anglomanok kiválólag pártolván az angol agarat, számtalanszor csalódtak s rontották a régi jó magyar fajokat. "

Most pedig néhány képes bizonyíték a magyar monteria létezéséről:
Az Országos Széchenyi Könyvtárban Clmae 446. jelzet alatt található egy kódex. Az 1481 körül keletkezett, a mű miniátora a Corvin Mátyás udvarában élő és alkotó, olasz származású: Francesco di Kastello Ithallico. A kódex 3o8a számú lapján található iniciálé vadkanvadászatot ábrázol. Innentől idezem " A kutya " című újság egy régebbi számát:

" A lap alján, annak teljes szövegszélességében húzódó képen a szimmetrikus, kiegyensúlyozott, igen rajzos kompozíció hátterében képzeletbeli tájat látunk sziklás hegyekkel, várkastélyokkal, lakótoronnyal. A kép előterében, nyílt terepen két férfi kutyákkal vadkanra vadászik. A baloldali, a kan háta mögött a lándzsa hegyét vizsgálja; a jobboldali, a vaddal szemben, előreszegzett lándzsával ront előre. A középen lévő hatalmas agyarú kant három azonos alkatú, erős, nagytermetű kutya támadja. Mindhárom rövidszőrű, erőteljes, jól izmolt, mély mellkasú, felhúzott hasú, lógó fülű eb, hosszú farokkal. A kan mögötti éppen belemar annak bal hátsó combjába; a balról támadó takarásban van, csak háta, koponyateteje és farka látszik. Elhelyezkedéséből arra következtethetünk, hogy a vad fülét fogja. E két eb színe fehér. A jobbról támadó, ismétlem: az előbbiekkel azonos küllemű kutya, pedig a kan jobb fülébe csimpaszkodik. A kompozíción fellelhető kezdetleges távlatábrázolás, az előtér figuráinak egymáshoz viszonyított helyes arányaira való törekvés alapján joggal következtethetünk arra, hogy nagy termetű ebekről van szó. De vajon mely fajtához tartozóakról? A kérdés eldöntéséhez nézzük a vadászat módját! Vadászunk, vadásztak-e vizslával falkában nagyvadra, ahogy azt korunk egyik ismert "szakértője" feltételezte? Emlékezzünk csak az egy századdal korábbi Képes Krónikánk kutyaábrázolásaira! A "D" iniciáléban rohanó, vizsla típusú eb a sólyom által levágott varjút akarja megszerezni. Vagy az "A" iniciálé vezetéken csapázó, ugyancsak e típusba sorolható kutya párja. A magyar Hertul fia Miklós milyen hitelesen és a mai típusnak is megfelelő arányokkal (fej-törzs arány!) ábrázolta vizsláink feltehető őseit! Vagy a legkorábbi honi ábrázolás, a Codex Albensis nyulat álló vizslája? A levelezésekben emlegetett nyúlász- és fürjészebek (vizslák) vajon mit kerestek volna vadkanvadászaton? Ott volt viszont a magyar szelindek, ez a hatalmas termetű, őrzésre és vadászatra egyaránt alkalmas kutya, valamint a kuvasz! Jól tudjuk, Mátyás királyunk különösen kedvelte vadászatra ez utóbbi, rettenthetetlen fajtánkat. Ám, a kuvasz nem rövidszőrű, mint ábrázolt ebeink! Ez a kutya azonban nem lehet semmiképpen vizslaős! S nem lehet kopó sem, mivel mind a nagyság, mind az alkalmazás módja ellentmond ennek. Lehet viszont magyar szelindek. "

Az 1358 -ban keletkezett Képes Krónikában található számunkra két érdekes miniatúra.
A 4. oldalon található iniciálén vadászatot látunk. " Egyszerű keretben, sziklás-erdős háttér előtt vadászó vitézek három csoportját látjuk. Középen ketten hosszú lándzsákkal és kutyákkal medvékre vadásznak. Az ábrázolás előterében egy fehér alapon barna pettyekkel tarkázott, mögötte egy világosbarna alapszínű, ugyancsak sötétebb barna pettyekkel jelzett eb látható. Mindkettő erősen csahol. Erőteljes fej, fejhez simuló, lekerekített végű fülekkel, feszes hát, erős mellkas, felhúzott has, erős, hosszú végtagok. Hosszú felkunkorodó farok. Rövid szőrzet. Meglehet, ilyen volt a kipusztult magyar szelindek ?
Mögöttük erősen megkopott festéssel egy barna színű ebet tart a pecér pórázon. A fej kontúrja, a lógó fülek kissé megtört állása, a feszes hátú, de erőteljesen felhúzott hasú, rendkívül karcsú test, a karcsú végtagok agárszerű benyomást keltenek. Talán az ősi magyar agár első ábrázolása ?

Az 5. oldalon található iniciálén szintén vadászatot látunk.
" A csodaszarvassal való találkozást megörökítő képen jobbról vadászó csoport látható kutyákkal, az előtérben vezéralak: Hunor vagy Magor. A képen négy eb látható. Az elöl haladó, hosszú pórázra engedett fehér s barna színű páros jól látható módon a vad csapását követi mély orral. Erős fej, feszes hát. Elég mély mellkas, kissé felhúzott has. Jól izmolt végtagok. Felkunkorodó, hosszú farok. Rövid szőrzet.
A vezér mögött, az előtte haladó kutyákat erősen figyelő sárgásbarna alapszínű, sötétbarna foltokkal mintázott, rövid szőrű eb pórázon. Jellemzője: erős agykoponya, elkeskenyedő arckoponya, álló, kisméretű, hegyes fülek, karcsú test, közepesen hosszú végtagok. Összességében agaras benyomást kelt. A magyar agár őse? E foltos eb mögött, kissé takarásban, egy középbarna, rövid szőrű, az eddig ismertetetteknél nehezebb testűnek tűnő, erőteljes fejű, ugyancsak fejhez simuló, ám azoknál hosszabb, lekerekített végű fülekkel rendelkező kutyát láthatunk. Feszes hát, közepesen hosszú végtagok. A takarásból következően az alsó vonal és a farok nem ábrázolt. Ősi magyar kopó vagy szelindek ? "

Gondolom most sokan meglepődnek azon, hogy több száz évvel a Martinez testvérek születése előtt, Mátyás király megszállott "monteria" rajongó volt.
Sőt az iniciálén látható kutyái kisértetiesen hasonlítanak Martinezék korai Chubut kutyáira

  Porubszky Péter

 

 

 

                             Magyar Szelindek

A magyar szelindek sajnos kipusztult senki sem tudja hogy nézhetett ki pontosan.Szinte minden nagyobb népcsoportnak volt saját szelindekje.Amelyek többé kevésbé hasonlítottak egymásra.
A szelindeke általános leírása: (Canis familiaris molossus). Fejük nagy, gömbölyded és magas; homlokuk feltünően domború; arcorruk rövid, magas, előrefelé nem keskenyedő és nagyon tompa; ajkuk lecsüngő; fülük hosszú és nem nagy, széles, csúcsosan kerekített, félig fölálló; nyakuk nagyon vastag és rövid: törzsük zömök; mellük széles; végtagjaik erősek, középmagasak, az elülsők egészen egyenesek; farkuk hosszú és vastag; szőrözetük többé-kevésbbé rövid és lesímuló. Ide tartozik: a dán, német, kubai, tibeti szelindek, a boxer, a közönséges szelindek, a bulldog (dog), a mopsz stb.

Nagy testű, nagyon vastag nyakú, zömök törzsű, rövid, sima szőrű, erős kutya; félig felálló füle, lecsüngő ajka van, orra rövid és nagyon tompa; mészároskutya. Dán, kubai, német, tibeti szelindek; tüzes szelindek. A szelindek a mészárosok kedvelt kutyája volt. 
A magyar szelindekről tudósítanak nagyjaink:
,, Volt pedig a hidnál hat erős szelindek. Utána uszíták a bikának mindet." (Arany János)
,,Egy csomó óriási szelindek tépte, marta. " - (Mikszáth Kálmán)
,,Alszik a cicánk s a vén szelindek." - (Kosztolányi Dezső)
 
 

 

Arany János - Toldi

 

,, Hirtelen nagy lárma, nagy sikoltás támad:
Tűz van-é vagy árvíz, vagy víják a várat?
Nincsen tűz sem árvíz, nem is jő ellenség,
Hanem van egy másik rémítő jelenség:
  Egy nagy szilaj bika fut a keskeny utcán,
Valahogyan vágóhidrul szabadulván;
Bömböl és sikangat, és a vért szagolja,
Mely füléből ömlik s szügyét végig folyja.
 
4
 
Mészáros legények merre láttak, széjjel
Iramodtak egy-egy hurkoló kötéllel,
És míg magok biztos helyre nem jutának,
Addig rá sem értek szólni a kutyának.
  Volt pedig a hídnál hat erős szelindek,
Utána uszíták a bikának mindet,
A kutyák szaladtak, nem is voltak restek,
A bika fülének és marjának estek.
 
5
 
Mihelyt egyik kutya a fülét megvérzé
S fülében a bika a fájdalmat érzé,
Elbődüle szörnyen és lerázta őket,
Elszórá füléről a fülönfüggőket.
  Hullottak az ebek, hogy jobban sem kellett,
Nagyokat püffentek a házfalak mellett,
Egy-egy darab fül, hús ha maradt szájokban,
Agyarkodva rágták kínos haragjokban.
 
6
 

A vágólegények csak kiálták: "fogd, fogd!"
De a veszett állat karikára forgott,
S amely kutya egyszer hozzá közelített,
Annak ő szarvával repülni segített.

  Egyiket bedobta a szomszéd udvarra,

Másiknak a bélit ontotta ki szarva,
A vágók pedig, hisz' mit tehettek másat?
Biztaták keményen a - döglött kutyákat." Arany János - Toldi

 

 

Jókai Mór: Fráter György
"A török szultán első hallásra nem akarta hinni, hogy Fráter György az ő hatalma ellen szarvakat merjen emelni; elébb csauszokat külde a baráthoz, annak az örve alatt, hogy szerezzenek tőle szelindek (molosszusz) kutyákat és nyúlhajtó agarakat. Ezek nem tudtak a barátból kivenni semmi okosat. Ellenben a szultán tolmácsa, Mahmud, akit Bécsbe küldött, azzal a bizonyos hírrel tért vissza, hogy bizony átadta Fráter György Ferdinánd királynak Erdélyt, fél Magyarországot; hozzá is nyúlna a király, ha forró nem volna a gesztenye."

 

1649-ben Rákóczi Zsigmondnak testvéréhez, Györgyhöz írott leveleiből tűnik ki, miután levelében 8 öreg és 2 kölyök szelindek kutyáját szabad rendelkezésre bocsátja, akár el is ajándékozhatja valamelyik vajdának, mert ott ahol van, nincsen szerencséje öreg vadhoz, csak apróvadra vadászhatik. "