Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alaunt

                           Az Alano

 

A középkori Európában divatja volt az alán kutyáknak. Ez azonban nem volt mindig így .

Az ókorban a héberek tisztátlan állatnak tartották, a Bibliában pedig több helyen is találhatunk elmarasztaló utalást az ebekről. A mohamedánok egyenesen azzal vádolták a kutyákat, hogy elrabolták Mohamed koporsóját, s ezért bosszúból felakasztották a szerencsétlen állatokat a városok utcáin. Hippokratész, az ókor legnagyobb orvosa azt hányta szemükre, hogy augusztusban - amikor a Nap és a Kutya csillagkép együtt kel fel (innen származik a kánikula elnevezés is) - nem gyógyulnak a betegségek!

A régi Rómában a Kapitólium őrzésére rendelt kutyák nem voltak elég éberek, és a gallok inváziója idején nem jelezték a közelgő ellenséget. Az áldozati libák gágogása mentette meg a várost. A kutyák ezért jutalom helyett vesszőzést kaptak, s attól fogva hosszú időn át Rómában minden kutyát évente egyszer megkorbácsoltak (sőt néhány ebet nyilvánosan keresztre feszítettek a Kapitóliumon), a libákat viszont dupla adag szemes takarmánnyal jutalmazták.

A Római Birodalom bukása után, amikor Európában megjelentek a barbárok, az elhagyott és kiéhezett kutyákban újra kialakultak vad ösztöneik. Loptak és felfalták a kisebb háziállatokat - és ez bizony olaj volt a tűzre...

A középkori Európa átok alá helyezte a kutyavilágot. A VI. században Macon város tanácsa megtiltotta, hogy a papok kutyát, azaz "buja erkölcsű" állatot tartsanak. később Descartes is nagy megvetéssel "érzéketlen gépezet"-ként emlegeti a kutyát. Ifjabb Alexandre Dumas szerint pedig a kutya "félkegyelmű, mert a farka után szalad"...

Az íj feszítő népek mindig is nagy becsben tartották kutyáikat. A szomszédságban élő népek szintén elismerték ezen kutyák kivételes képességeit.

Az egyiptomiak rajongtak a kutyákért, különösen a közép-ázsiai sztyeppékről érkezett vadászkutyákat és agarakat kedvelték. A perzsák a "khán" címet adományozták bölcseiknek - számukra a kutya a bátorság, a leleményesség és a jóság megtestesítője volt. Az asszírok a tibeti nagy testű, rövid fejű ebeket szerették. Hasonló ízlésről tettek tanúbizonyságot a rómaiak, a kelták, akik a bátor, harcias ebeket kedvelték.

A késő középkor

28-1.jpgA középkor vége felé s az újkor első évszázadaiban dívó "kutyaszenvedélynek" persze megvolt a maga magyarázata, nevezetesen az, hogy ez az időszak a falkavadászat � és egyáltalán: a vadászat � fénykora volt. Az uralkodók és főurak hatalmas személyzetet és sok száz kutyát tartottak, s fényűző falkavadászatokat rendeztek nagy vendégsereg részvételével, pazar lakomákkal, víg mulatságokkal egybekötve. Ezek a ragyogó "parádék" mit sem értek, sőt egyáltalán elképzelhetetlenek lettek volna kutyák nélkül! A francia nagyuraknak volt például a világon először kiképzett kutyafalkájuk. (Nem éppen mellesleg szólva ez a vadászszenvedély � amelynek az 1789-es francia forradalomig persze csak a nemesek hódolhattak � egész sor kutyafajta létrejöttét eredményezte.)

 

28-3.jpgI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Péter orosz cár (1689�1725 között uralkodott) ugyancsak szenvedélyes vadász volt. Amikor kedvenc vadászkutyái � Tirán és Lizetta � kimúltak, kitömette és dolgozószobájában tartotta derék ebeit.

 

 

1380652038.jpgNyugat-Európában a középkorban az alanóknak három csoportját különböztették me g: mészáros, gentil és veantre. A felosztást funkciójuk és típusuk szerint végezték el.
Az alán kutyák történte visszanyúlik egészen Kr.e. első évezredig.
Az első nagyobb falkákat a rómaiak és alánok hozták be Nagy-Britanniába, majd 900 évvel később, az alán kutyák Franciaországot és Spanyolországot, majd még 300 év múlva az Új Világot is meghódították.

 

 

 

Szóval milyen is lehetett az Alanok kutyája?
Ők voltak a sztyeppei, íjfeszítő népek testőrei, vadászai és mészárosai. A masztiffok prototípusa, a tökéletes masztiff. A megvesztegethetetlen Canes Alani, az Alán kutya - az Alaunt.

Fő feladata a nyáj védelmezése, farkasoktól, medvéktől, sakáloktól, más ragadozóktól és az idegen emberektől. Robusztus megjelenése elriasztotta a betolakodókat. A felügyeletére bízott területet elszántan és szívósan őrzte. Magabiztos és megvesztegethetetlen. A családból mindenkit a falka tagjának tekint, gazdát, gyereket, háziállatokat egyaránt, és ennek megfelelő vehemenciával védte is azokat. Szívós, erős, igénytelen, egészséges fajta.

Számtalan bikafogó és masztiff fajtája van a világnak, amelyek az Alauntnak, köszönhetik létezésüket.
Ezen kutyák különböző fajtanevek és típusleírások alapján történő besorolása meglehetősen összetett. Leegyszerűsítve, valójában csak két alapvető típusuk létezik amelybe besorolhtjuk ezeket a fajtákat: a Mastiff típus és a Beisser típus.

Szinte minden masztiff jellegű kutya, vagyis a masztiff típus, az eredeti Alaunt típuságát viszi tovább.
Minden sztyeppei, íjfeszítő, lovas nomád nép tartott ilyen kutyákat, melyeket évszázadokon keresztül szigorúan munkára szelektált.
Ezek kutyák terelték és védték a nyájat, megölték a portyázó farkasokat és medvéket.
A nyugati világban az alánok kutyáiként híresültek el, de ahogy a taki sem nevezhető mongol ló fajtának, így sztyeppei munka kutyák, így pl.az alaunt gentil sem kizárólag az alán nép kutyafajtája.
A Kr.u. 400-as években bekövetkezett hun invázió által sztyeppei nepek ezrei özönlötték el Európát. Sok-sok nemzet. A hunok csupán az elindítói, vezetői voltak ennek a néptömegnek. A nyugati köztudat összemosta ezeket a népeket, nekik mindegyik nomád hun volt.
Így a hun, avar, magyar nyájterelő vagy vadász kutya is az alánok kutyája volt a nyugatiak szemében.

Érthető is hiszen a germán népek évszázadokon keresztül az alánok és szarmaták szomszédságában éltek. Hosszú ideig az egyetlen földrajzi elhatárolás a germán kelták és az alanok között a Duna volt.
A sztyeppei nomád világ és az európai kelta - germán kultúra találkozója volt ez a pont.
A lovas nomád népek hatalmas vásárokon, lóversenyeken adták vették a jószágot. A legjobban dolgozó egyedek cseréltek itt gazdát a sztyeppe minden sarkáról.
Ezeket az állatokat, kutyákat, lovakat kínálták szomszédaiknak, a germán népeknek az alánok.

Mivel mindegyik íjfeszítő nép ugyanazon elvek alapján, kizárólag hatékonyság, munka alapján szelektált így nem volt túl nagy eltérés megjelenésükben ezeknek a kutyáknak.
A Kr.u. 890-es években, a Kárpát-medencét elfoglaló magyarok szintén hozták magukkal a sztyeppén edződött, szelektálódott kutyáikat.
,,,,,,, a kuvasz mennyire hasonlít a képre, az ősi magy agár az alaunt gentilre.

xxxxxxxxxxxxxxx

Xxxxx,x,,,,,,,xxxxxx

Az Alaunt mint fogalom már nem használatos ennek a nagyon ősi kutyának a leírására, és mint ilyen, a kifejezés kihalásnak tekinthető. A típus azonban a mai kutyákban, a közép-ázsiai juhászkutyán (Aboriginal Dog of the Caucus, Georgian Mountain Dog vagy Alabai), a jobb alatti képen marad. Számos változata van a CAS-nak, és az Alaunt-féle ősi leírásoktól függően csak az igaz Alaunt-típust határozhatjuk meg. Bizonyos, hogy a hatalmas, hosszú szőrű, nagyon agresszív, oroszlánszerű kutyák, mint a kaukázusi Ovcharka, nem az õsi Alaunt ábrázolása.
Kép
A Alaunt egy nagy, rövid-közepes hosszú szőrű kutya, főként fehér vagy fehér, vörös, barna, szürke vagy fekete foltokkal a fej és a test körül. Egy széles, lapos koponya hosszúsággal; a széles pofa egyenlő a koponya hosszával, mérsékelt stoppal, nagy, de nem hunyorgott fülek, amelyeket rövidre vágtak vagy teljesen eltávolítottak; vastag, hullámos farok, gyakran természetes módon csípődnek és jellemzően hosszúak a testben.

A Canis Alani, ahogy a rómaiak hívták, nem csak a Kaukázus-hegység környékén vagy a dél-oroszországi sztyeppén harcoltak, gazdáikat Közép-Európába is elkisérték. Pusztító fegyverként szolgáltak a különböző barbár törzsek betörései ellen. Bár nem kifejezetten harcra tennyésztették őket, a kutyák elsődleges feladata a gazda és családjának védelme, a jószág terelése és őrzése.
Kegyetlen védők voltak, és vadul támadtak a csatában, futottak a lovak mellett, a gazdájukat követve, egy pillanatra sem tévesztve szem elől.

Ezt a kutyatípust az általa használt és évezredeken keresztül ugyanazok az emberek hozták létre és tenyésztették ugyanarra a funkcióra szelektálva.
Ezek az emberek az állattenyésztés mesterei voltak a család együtt vándorolt a jószággal a legelőt követve. A nomadizálás számukra életforma és létkérdés. A nyáj biztonsága mindenek felett, ugyanis ettől függ a család megélhetése. A pásztorok legfőbb támaszai és szövetségesei lovai és kutyái voltak. Együtt ettek és aludtak hűséges társaikkal A kutyák a nap 24 órájában a feladatukat végezték sok sok generáción keresztül, évezredeken át. Csak a legjobb munkakutyának volt létjogosultsága.

Ez a tartós állandóság olyan típust hozott létre, amely maga is állandóvá és tartóssá vált, és végső soron genetikailag homogén lett. Ennek ellenére a Alaunt, soha nem volt egy elkülönült fajta, csak egy olyan típus, amely ma is fennáll, ellentétben azzal a hosszú ideig tartó hitel, hogy a Alaunt évszázadokkal ezelőtt kipusztult. A fajta sohasem tűnhet el, ha soha nem létezett; Ez a típus azonban mindaddig fennmarad, amíg a funkciója megköveteli. Az argentín dog pl. napjaink egyik Alauntja, sőt kijelenthetjük, hogy a DOGO ARGENTINO az a fajta amelyik napjainkban a legjobban magába foglja az Alaunt típust.

A föld meghódításával az Alaunt tovább terjedt nyugatra, ahol először találkoztak a római hadsereggel, a Duna pedig a két hódító nép közötti választóvonal. Mivel nem tudták legyőzni az Alanokat, a rómaiak bölcsen, kihasználva kiváló harci képességüket, zsloldosként alkalmazták őket és a kutyáikat más népek ellen.
Az Alánokat és kutyáikat a rómaiak Kr.u. 55-ös években telepítették le Nagy-Britanniába, mint az észak-angliai Hadrianus fal utolsó védelmi vonalát, amely a Római Birodalom legkülső peremét jelezte. Ott, a Alaunt a helyi kutyapopulációkba szívódott fel, amely abban az időben inkább közepes méretű, erős fejű Wolfhound típusú lehetett.

Kr.u. 400- körül a megállíthatatlan hunok az Alánokat mélyen a Kaukázus-hegységbe és nyugat felé a római Galliába űzték ahol a rómaiak megengedték nekik, hogy letelepedjenek.
Az Alaunt ezután mintha eltűnt volna, 900 éven át a feljegyzések nem említik.
Az alán rokon népek ászik, aorszok, roxolánok a hunok szövetségébe betagozódva részt vettek az Onogur-bolgár Birodalom és a Kazár Birodalom megalapításában is. A Kaukázus északi előterében tanyázó alánok ellenben megőrizték függetlenségüket, s országuk a mongol hódításig fennállott.
Ebben az időben újra megjelennek az alánok kutyáiról szóló feljegyzések. A mongolok elől menekülő és európai szövettségeseket kereső alánok kapcsolatba kerülnek az európai birodalmakkal.

Egyszer csak az 1300-as években az Alaunt újra berobban a köztudatba, sőt az európai királyi udvartartásokban divattá válik.
1320-tól 1350-ig a spanyol Alfonso XII. "Erős vad kutya", amelyet Alains vagy Alani nevű kaukázusi törzsnek kellett volna bevinnie Nyugat-Európába. " Ez a törzs a negyedik században betört a Gaulba, ott telepedtek le, majd folytatták vándorlásukat, és túlszárnyalták Spanyolországot. Ebből az országból a legjobb alánokat a középkorban szerezték meg, és a kutyákat, amelyeket bull vagy medve még mindig vannak Alanosnak. " Baillie-Groh-man 1851-1921

Spanyolországgal olyan közel a Pireneusokhoz, nem meglepő, hogy a Alaunt következő hatósága Gaston de Foix (1331-1391), más néven Phoebus. Itt van, hogy a Alaunt először három típusnak számít. "Az Alans a kutyák természete és módja, és néhány, amit az alans gentilz néven hívnak, mások pedig szellemekként hívják, a többiek szarvasmarhák."

Xxxxxxxxx

.....,Magyar alaunt  ,,,,,,,,,,,,

Az Alaunt Magyarországra is eljutott, immár sokadjára, ugyanis honfoglaló őseink, de valószinűleg az avarok is hozták magukkal sztyeppén edzett kutyáikat.
A mongolok támadásai a 13. században felszámolták az alánok kaukázusi királyságát, s szkíta lakói szétszóródtak a kelet-európai pusztán. Egy nagyobb csoportjuk – magával ragadva kisebb iron-oszét csapatokat is – a kunokhoz csatlakozott, s a magyarok országában lelt hazára.
A Magyarországra a 13. században betelepült jászok többek között magukkal ragadtak kisebb iron, vagyis oszét csoportokat is,

A szétszóródott szkíta alán népek vitték Európába kutyáikat, ahol nagyon megszerették ezeket a kutyákat, egyszeriben Európa szinte minden királyi udvarávan megjelentek. Divattá vált a Monteria.
Hirtelen feltűnnek Európa írásos emlékeiben. A XIV. században születtek: a De La Monteria című, vadászatról szóló könyvben és XI. Alfonz király 1343-as szintén vadászattal foglalkozó könyvében is találkozhatunk az alanóval, mely a spanyol területeken már akkoriban nagyon népszerű volt.

Az 1358 -ban keletkezett Képes Krónikában található számunkra két érdekes miniatúra. A 4. és 5. oldalon található iniciálén vadászatot látunk.

Az Országos Széchenyi Könyvtárban Clmae 446. jelzet alatt található egy kódex. Az 1481 körül keletkezett, a mű miniátora a Corvin Mátyás udvarában élő és alkotó, olasz származású: Francesco di Kastello Ithallico. A kódex 3o8a számú lapján található iniciálé vadkanvadászatot ábrázol.

Rákóczi Györgyről feljegyezték, hogy nyúl mellett őzre is vadászott agárral. " A fejedelem sok vadászebének, számtalan sólymának, megannyi vadászának nehéz munkája. Ami vadat a szelindekek felvertek azt hajtották. A kutyák által befogott vaddisznót, egyéb nagyvadat többnyire gyalogosan, dárdával vagy kelevézzel szúrták le. "


1649-ben Rákóczi Zsigmondnak testvéréhez, Györgyhöz írott leveleiből tűnik ki, miután levelében 8 öreg és 2 kölyök szelindek kutyáját szabad rendelkezésre bocsátja, akár el is ajándékozhatja valamelyik vajdának, mert ott ahol van, nincsen szerencséje öreg vadhoz, csak apróvadra vadászhatik. "

A magyar szelindekről tudósítanak nagyjaink: ,, Volt pedig a hidnál hat erős szelindek. Utána uszíták a bikának mindet." (Arany János) ,,Egy csomó óriási szelindek tépte, marta. " - (Mikszáth Kálmán) ,,Alszik a cicánk s a vén szelindek." - (Kosztolányi Dezső)

CSŐRE PÁL: Vadászat a feudális kori Magyarországon. Fejezetek a magyar vadászat történetéből
,,,
letelepedéssel, a földmûvelés egyre szélesebb körû elterjedésével párhuzamosan a magyarság vadászata is megváltozott. "

''A királyi udvar és a földbirtokos nemesség vadászati szokásait külföldi hatások befolyásolták. [...]"

A nagyszabású udvari vadászatok legáltalánosabb módja a lovas hajtóvadászat kutyákkal. Rendszerint valamely nagyvadra (bölény) vagy közepes vadra (medve, vaddisznó, szarvas) hajtottak. A vaddisznót azonban, amikor a kutyák lefogták, többnyire gyalogosan dárdával vagy kelevézzel szúrták le."

,,A későbbi századokban a nagyszabású vadászatokat, az ún. fővadászatokat német mintára rendezték. [...]"

Vadászat kutyákkal...

A középkori vadászatban nagy szerep jutott a vadászkutyáknak. A honfoglaló magyarok is hoztak magukkal kutyákat. 13. századi forrásokban gyakran találkozunk agarászokkal. A vadászatnak általános és mindinkább elterjedő módja lehetett a nyúlfogás agárral. A vizslát főleg fürjvadászatra használták. [...]

Forrásainkban megtaláljuk még a szag után menő nyomkereső kutyát is, melyet vérebként is használtak. Ezenkívül a nagyszámú szelindek lehetett a vaddisznóvadászatok elmaradhatatlan segítőtársa. A vizsla említése is előfordul már a 15. századbeli szótárakba, a pásztorok pedig a farkas ellen bizonyára használták a juhászkutyákat is." CSŐRE PÁL: Vadászat a feudális kori Magyarországon. Fejezetek a magyar vadászat történetéből

 

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

                                     Alaunt Gentil

1381761730.jpgAzt mondják, hogy az ALUNT GENTILE-t úgy kell elképzelni, mint egy agár formájú, de lényegesen erősebb csontszerkezetű, egy nehezebb, erősebb fejű, rövidebb szájkosárral és egy squarer állkapoccsal rendelkező kutyát. Ez a testfelépítés és a forma egy olyan állatot eredményezett amely erősebb volt és hatékonyabb, mint bármely más kutya.

A különböző nemzetek számos különböző kifejezést használtak a típus leírásához. Franciaországban Alaunt Gentil volt Spanyolországban, a Lebrel; és Nagy-Britanniában ő volt sz ír farkas.

Nem szabad összetéveszteni az Alaunt Gentilt a korabeli Lurcher-rel.
Az 1600-as évek során Írországban és Nagy-Britanniában élő romák, vándorkovácsok tenyésztették ki. Nevét a roma "lur" szóból eredeztetik, melynek jelentése "tolvaj". Az orvvadászok üregi nyulakat fogattak vele. Igazából keverékről van szó, ahol agarakat kereszteztek skót juhászkutyákkal, ír farkasokkal és különböző terrierekkel.
Különböző fajtájú keverékekről beszélünk, minden kis-és közepes méretű vadászkutya, Lurcher vadászkutya volt. Kisvad vadászatához, rabsickodáshoz használták.

A Lurcher volt a közönséges kutya, az egyszerű embereké, míg az Alaunt Gentil, a nemeseké.

A kelták is alkalmaztak harci kutyákat a csatákban. Ezek a kutyák orron ragadták a lovat és lovasával együtt lerántották a földre.

Kelta műveken láthatjuk, hogy szarvasmarhák kocsikat húznak mellettük a kutyák vonulnak, biztosítva a menetet.
Valószinűleg ezek a kutyák ugyanolyan feladatot láttak el mint az Alaunt.

Kr.e. 600 körül a kelták Spanyolországba érkeztek, és csatlakoztak az ibériaiakhoz - szarvasmarhát vittek be a Brit-szigetekre. Kr.e. 55-ben a rómaiak betörtek a Brit-szigetekre, ahol a kelta farkasok harcolva küzdöttek a rómaiak ellen ... "A rómaiak nem masztiff-szerű kutyákat találtak Nagy-Britanniában, hanem hosszú szőrű, erős fejű, közepes méretű" harci kutyákat "
A masztiffok a nagy vadászok, Hancock, MBE.

 

7716993_orig.jpg

Quintus Aurelius Symmachus, római konzul, Kr.u.391-ben, Flavianus testvéréhez intézett levelében, így ír hét ajándékba adott ír kutyáról: " minden Római csodálkozva nézte őket.." ,, Ezek a kutyák nagyon erősek és kegyetlenek voltak; a római konzul foglalkoztatta őket, hogy harcoljanak az emberekkel, vadállatokkal vagy más kutyákkal, vagy egymás között."
Két korábbi levelében Symmachus a medvékről, oroszlánokról tudósít ahogy a cirkuszokban kutyákkal és emberekkel küzdenek. "Az ír farkas kutya története, Edmund Ignatius Hogan - 1897.

Itt a rómaiak valószinűleg azokkal a kutyákkal találkoztak, amelyek már kereszteződtek a Hadriánus fal védésére letelepített alánok kutyáival.
Az ír farkas Kialakulása Kr. e. 100 körülre tehető, amikor a kelták elkezdték tenyészteni az ír farkaskutyákat.
Kr.u.55- körül tehát az Alánok kutyái találkoztak a kelta farkasokkal és keveredtek velük.
A keresztezés által egy speciális típus jött létre, az úgynevezett Alaunt Gentil vagy ahogy Spanyolországban nevezik a típust, Lebrel.
,,A" barátságos Alaunt, nagy vadászati ​​képességgel bír, nagy valószinűséggel, az ír farkasok őse." Kutyafajták elleni küzdelem?????', Dr. Dieter Fleig.
William Bowles 1752-ben a spanyol kormány alkalmazásában, a Természettudományi Múzeum: Biskay-i fejezetében ezt írta: "Az erdőben véletlenül találkozhatunk vaddisznóval, a közönséges farkasok ritkák ... Ha valaki láthat, azonnal vadászik és meggyilkolják, ami munkára kiváló a kedvtelésből tartott kutyáknak (perros lebreles), amelyeket Írországból hoztak be. "
A spanyol királyi akadémia szótárában, I832-ben, a lebrelet" olyan kutyának nevezi, amelynek teste vékony és sovány, hosszú fejjel és a lábak, és nagy szemekkel, nagyon vékony láb, nagy vad vadászatra használják, mint a szarvas és a vaddisznó stb. "
A 18 és 19.századi lebrel leírások egyértelműen hasonlítanak az alaunt Gentil leírásához, mint nehéz agár vagy könnyű masztiff.
Írországban két farkasfajta létezett: az agár és a masztiff. Külalakra könnyen meg lehetett különböztetni a két típust egymástól, de a temperamentum és a hajlam nagyszerű hasonlóságot mutatott.
Kivételes képességeik, legendás erejük és vadságuk ellenére a gazdájához és annak családjához hűséges és szelid.

"Ezek a kutyák halhatatlanok és természetfelettiek voltak abban, hogy képesek megkülönböztetni az ellenséges és baráti csoportokat, nyomon követni és szétválasztani az előbbieket." - A kutyák története a korai Amerikában, Schwartz,

"A 16. század előtt az európaiak számos nagy kutya fajtát tenyésztett ki, melyek állatokat őriztek, vadásztak, és harcoltak egymás, de ha kellett ember ellen.
- A masztiff típusú kutyákat: rövid szőrűek, erősen izmos kutya, amely jól bírta a hosszú meneteléseket, ha kellett nagy melegben is.
A farkasoktól és medvéktől védte a nyájat.

- A gyors, sovány agár (lebrel) pedig nagy állatok, például szarvasok és vaddisznók vadászatára és elfogására használták őket.

- Az Alano típust harci kutyaként is használták Ezeket a kutyákat a mágusok ellen használták a Reconquesta idején, a Guancsok ellen a Kanári-szigetek hódítása során, és természetesen az indiánokkal szemben is bevetették őket az Újvilág birtokba vételekor.
A korabeli feljegyzések szerint: ,,ezeket a harci kutyákat láncon kellett tartani, hogy kezelhetőek legyenek, de ezek a vad kutyák tudták a különbséget a spanyol és az indián között , és néhányat közülük el lehet küldeni, hogy üldözzen egy adott indiánt. " Spanyol lovagok, a Nap harcosai, Charles Hudson.

4762911_orig.jpg

 

 

 

 

 

 

 

3765296.jpg

 

 

 

 

 

 

3946764.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Fentről lefelé a francia Alaunt Gentil, az ír farkas és a spanyol Lebrel időszakait mutatják be, melyek mindegyike nagyban hasonlít az Alaunt Gentil legkorábbi leírásához.

A félreértés ellenére az Alaunt Gentil / Lebrel nem volt agár, hanem "agár alkatú, de 2806637.jpglényegesebb csontszerkezettel, egy nehezebb, rövidebb pofával és négyzetes állkapocssal". A Hywel Dda walesi törvényei (Hywel the Good, 880-950) egyértelműen különbséget tesznek a mil-gi ("gyors-kutyák") és a gél-gi ("nagy kutyák") között; vadászkutyák és könnyű masztiff típusú tenyésztett állatok nagy mennyiségű állatok leölésére, mint például az ír farkasok, a spanyol lebrelek vagy a francia Alaunt Gentil.

 

Kazakh Tazy - a modern gentil

Az ókortól kezdve a kazahok egyedülálló ajándékként értékelték az állatokat és a kazakh-tazy.jpgmadarakat Istentől, a boldogság és a gazdagság szimbólumaként. A mindennapi életben és kazahokban használták őket, a vadászat nemcsak a túlélés egyik módja, hanem a szórakoztatás hagyományai is.

Vadászat során a kazahok általában lovakat, sasokat és vadászkutyákat vettek magukkal - "tazy" (vadászkutya fajta) velük.

Tazy hazája - Ősi Szíria, majd később Ázsiában, Iránban és más közép-ázsiai országokban termesztették őket. Emellett a kazah vadász életének pótolhatatlan részévé váltak.

Tazy (kazah kutya) - rendkívül kecses és jól arányos kutya kis létszámú, kis fejjel, vékony elegáns fogókkal, nagy sötét szemekkel, hosszú fülekkel, háromszögletű fülökkel, vékony és rugalmas nyakkal, rugalmas járással, sovány hasa, mély , mellkasi oldalakkal, hátsó egyenes, vékony, hosszú, izmos lábakkal tömörítve. A tipikus tazy világos vörös, fekete hátsó fonalak, hátul, vállfák és fülek.

 

kazakh-tazy2.jpgŐk a legjobb vadászok, és a kazahok soha nem kezelték őket, mint bármely más kutya. By the way, kazah kultúrában tilos tazy "kutyát" hívni. Továbbá van egy mondás: "It zhaksysy - tazy", ami azt jelenti, hogy "a legjobb a vadászat számára tazy". Az ősi időkben egy Kazah 47 lovat adott volna egy jó tazy kutyáért.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

A Alaunt - Canes Alani - pásztor középázsiai

"Erős vad kutya", amelyet Alains vagy Alani nevű kaukázusi törzs vihetett be Nyugat-Európába. " Baillie-Groh-man 1851-1921

5553824.jpgAz Alanok kutyái kétségtelenül erősek és vadak voltak, farkasok és medvék ellen vették fel a harcot. Ezt a fajtát az alánok hosszú évszázadokon keresztül alkalmazták ugyanazon funkciókra, sok - sok generáción keresztül, megszakítás nélkül, kíméletlenül szelektálva.
Az évszázadok során, egy nagyon határozott típust létrehozva, homogén, szilárd genetikai állománnyal, amely megbízhatóan örökíti a kívánt tulajdonságokat.

Soha nem volt egy meghatározott fajta, fehéren- feketén lefektetett standardal, úgy ahogyan a világ ma megkülönbözteti a fajtákat. Az Alaunt egyfajta típusként létezett.

Észak-Oszét-Alánia Köztársaság lakói, az alánok egyik örökösei, a Kaukázus Északi 7503959.jpglejtőin élő oszét pásztorok, életmódjukon nem változtattak napjainkra sem.
A legtöbb kaukázusi juhászkutyát őshazájában ma is aktív munkakutyaként használják, változatlanul kemény körülmények között. A juhnyájakat tavasszal a sztyeppéken legeltetik, majd az évszaknak megfelelően egyre feljebb haladnak a hegyekben, mindig elhagyva a lelegeltetett területet, majd visszafordulnak, és felülről lefele haladva használják a legelőket. Egy-egy pásztornak 2-3 kaukázusija van, melyek nemcsak a farkasfalkákkal, de a náluk jóval hatalmasabb medvével is felveszik a harcot. A pásztorok gyakran tehénbőrből készült, 6-8 centis, hegyes végű szögekkel kivert, széles nyakörvet vagy védő mellényt adnak kutyáikra, hogy a ragadozók ne vehessenek fogást rajtuk. Még napjainkban is végeznek cirkuszi medvével ösztönpróbát.

518442_orig.jpgNapjaink kaukázusi juhászkutyái az egykori Szovjetunió különböző éghajlatú területein, például Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Dagesztánban és természetesen a kaukázusokban különösen elterjedtek. Mivel a fajtát egymástól nagy távolságra fekvő területeken tenyésztik, eltérő típusok illetve szőr- és színváltozatok alakultak ki. elsősorban hegyi és sztyeppei típust különböztethetünk meg. A hegyi (grúz) kutyák masszívabbak, erősebb felépítésűek, vastagabb csontozatúak, hosszabb a szőrük. A sztyeppei kutya valamivel könnyebb felépítésű, hosszabb lábú és rövidebb szőrű. A különböző típusok természetesen keverednek egymással, szó sincs elkülönült tenyésztésről.

A nyájőrző kaukázusi gazdái számára a legfontosabb szempont a kutyák munkakészsége. Nagyon szigorú szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebb, a legéletképesebb, a legkeményebb, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak fenn. A kutyának minden körülmények között tökéletesen meg kellett védeni a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája likvidálta. Csak a legmegfelelőbb példányok, és azok utódai maradhattak meg a mának.

Kazakh tobet

sokan csak a közép-ázsiai Ovcharka fajta egy másik változataként tekintik meg, annak ellenére, hogy sokkal idősebb, mint a népszerű orosz alkotás. A régi perzsa masztiff egyik hegyi fajtájaként, így Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán pásztorkutyáihoz kapcsolódóan a hatalmas Tobet ősidők óta az ünnepelt munkakutya a szülőföldjén, ahol hűséges a nomád kereskedők társulása, elkötelezett állattenyésztő, képes vadászkutya, becses farkasölő és vadon élő vagyonőr.

angličtinaBár a "fajta" modern definíciója nem alkalmas arra, hogy leírja a korai Qazak Tobet leírását, és rájöjjön, hogy a kutyákat szigorúan a munkakínálataik alapján tenyésztették, és nem a "regionális tisztaság" vagy a rögzített örökség alapján a fajtához tartozó alapítványként a 13. században a Mongólia kutyái vérének hatása volt, amely a Kazah Wolfdog felismerhető formáját hozta létre, amely évszázadok óta változatlan maradt. Mivel az orosz birodalom az 1700-as években elfoglalta az országot, majd az 1930-as években a Szovjetunió köztársaságává vált, Kazahsztánban a nem őshonos nép és a külföldi vámok beáramlása tapasztalható, az elsősorban állatállomány etnikai és kulturális identitásának megváltoztatásával valamint a kazah kutyákkal szemben, amelyek tisztaságát a kaukázusi Ovcharkákkal és a német juhászokkal való kereszteződéssel veszélyeztetették, a szovjetek a területre hozták a katonai bázisok és kormányzati épületek védelmére.
angličtinaSzámos helyi kutya is eljutott az oroszországi tenyésztési központokba a fent említett ázsiai Ovcharka fajta fejlesztése során, míg a kazah masztiff a 20. század második felében a számok csökkenését tapasztalta, csak egy maroknyi tiszta vérvonalat túlélő.
A Szovjetunió és Kazahsztán 1991-es függetlenségi nyilatkozatának összeomlását követően a kazah nemzeti identitás és a kulturális örökség iránti érdeklődés megnövekedett, ideértve a szarvasmarha-tenyésztés és a gazdálkodás mint életforma újbóli bevezetését, valamint az őshonos fajták népszerűsítését. lovak, juhok, madarak és természetesen kutyák, amelyek a legutóbbi erőfeszítéseket eredményezik a nagy Tobet fajta megtalálásában és megőrzésében.
Prepnúť na jazyk angličtinaSajnálatos módon nem sok hiteles példát sikerült visszanyerni, a Tobets gyűjtött állománya csak mintegy 40 tiszta kutyát számlál, a többiek pedig a helyi vadászkutyák és a szovjet időkből visszamaradt nem kapcsolódó fajták hatását mutatják. Mivel a tenyésztők csak a legtisztább kazahsztáni hegyi kutyákat izolálják további tenyésztés céljából, a tenyésztők közel 2000-re sikerült megduplázni a valódi Tobet-példák számát, de a fajta tisztaságának megőrzését célzó súlyos szaporodás miatt a lakosság minősége szenvedett, arra kényszerítve a fajtákat, hogy a tenyészállomány javítása érdekében kerékpárokat alkalmazzanak ébresztő programjukban. Főleg a mongol kutyákkal és egyéb molosszeri kapcsolatokon alapuló történelmi kapcsolatokon alapulnak azok a régiók, ahol a kazahok továbbra is hagyományos életvitelüket folytatták. A Kazah Köztársasági juhászkutya helyreállítását végző tenyésztők úgy döntöttek, hogy a mongoliai juhászkutyákat, a kirgiziai juhászokat, a türkméneket Alabais és Altai juhászkutyák, valamint a megfelelő, nem nyugati közép-ázsiai juhászkutya-befolyásra támaszkodva, valamint a Karakalpakia és az ország déli részein dolgozó munkakutya használatával, de ezeknek a keresztezéseknek nem az volt a célja, hogy új mivel az ébredés részesei csak bizonyos törzsek génállományának egyszerű bővítésére korlátozódnak, a regisztrált Tobets többsége továbbra is megtartja a faj tiszta vérének és ellenőrizhető származásának nagy részét.

Manapság a fajta lassan növekszik, és noha a rekonstrukció eredményei kielégítőek és a kazah masztiffot hazájában elismerték, a legtöbb orosz és európai hatóság még mindig elutasítja azt mint a Közép-Ázsiai Pásztor regionális változata Kutya. Továbbra is látni kell, hogy mi a jövő a Tobet számára, hiszen bár a program kezdetben a szigorúan nem orosz kutyák használatának elvén alapult, arról számoltak be, hogy legalább egy modern show-born CAO vérét nemrégiben néhány Tobet vonalba, ami nem igazán segíti a fajta hitelességét, legalábbis a legkevésbé.
Ez egy erősen csontozott Molosser, amely kissé lassan mozog, amikor nyugodt, de a Tobet képes nagy sebességekre és meglepő agilitásra a szükség idején. Tulajdonos gondviselőjeként nagy erõs területi ösztönöket és agresszív attitûdöket értékel az idegenekkel szemben, de jó társul azért, mert tulajdonosa és szerette az emberi családnak, különösen a mesterének gyermekeinek iránti lojalitását. Azonban a kazah Tobet kevés toleranciát mutat bárki másnak, és nagyon kutya-agresszív, megfelelő képzést, széles szocializációt és felelősségteljes kezelést igényel korai életkorától. Az utóbbi években a fajta kiállításra került a helyi kutyafilmeken, de továbbra is elsősorban munkakutya, kiváló állattenyésztő, valamint egyre népszerűbb harci kutya az országában és a szomszédos régiókban. A kazahsztáni Wolfdog egy nagy és hatalmas fajta, nagy fejjel, erős nyakkal, széles mellkaszal, széles háttal és hosszú lábakkal. A fang hatalmas, jól fejlett állkapocsizmokkal és ésszerűen függőleges ajkakkal. Az orr lehet fekete vagy részlegesen rózsaszín, de soha nem barna vagy vörös. A fülek levághatók és a farok általában lehorgonyzott, de változatlan példák is gyakoriak.

A kazakh Tobet soha nem fekszik egy kennelben. Még ha jégen vagy hóban is fekszenek, soha nem érzik magukat hidegnek. A világ összes 116 kutyafajtájából a Tautobets a legnagyobb. A

Nem emlékszem, hogy hol, de miután láttam a sivatagban rendkívül hatalmas és vad kutyát kísérni a pásztorok. 1980 telején, amikor a farkasok sokkal többet megtámadtak, mint általában, Tobet pontosan megölte 5 farkát. Korábban írtam róla.
Általánosságban elmondható, hogy Kazah Tobets híre széles körben elterjedt, és van néhány tény is. Meglátogattam a www.tobet.kz honlapot, melyet az emberek kinyitottak, érdekeltek a kazah nemzet és a vadászat hagyományainak megmentésében, és megtalálták a következő információkat: "A Tobet törzs 1121-ből származik. Az egyedülálló Tobet fajtatermékek maradványait a kelet-európai és távol-keleti területeken találják meg. A nomád kép hagyományosan lovakhoz kötődik, de a Marco Polo, amely a modern kazah nemzet ősök ХIII századi mindennapi életét írja le, nem tudta elkerülni a felfoghatatlanul hatalmas és hatalmas kutyákat. - Ez egy szamár méret. Ezek a kutyák őrkutyáként használatosak, mint vadászkutyák, és végül is darasztiaként használják. " Chagatai ulusban e kutyák tenyésztését látta, és mintegy 10000-at számolt.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

                         Alaant Veantre

4080247.jpg"Cotgrave úgy határozza meg (Veantre), mint egy ilyen" nagyszerű "gömböt (nagy fejjel, lógó ajkakkal és lassító fülökkel), és egyedül tartotta vadászni a Beare-t és a vad Boare-t." Máshol (Vaultre alatt) úgy jellemzi, hogy "egy mungrell a kutya és a masztiff között, vagy az Allan és a Great Countrie Curre közötti méretű, alkalmas a vadon élő csapatok és vadállatok vadászatára". Godefroy (Diet de I'Ancien Frangais, Veltre úgy határozza meg, mint egy "sorta de chien foglalkoztató és felettes a chasse de I'ours et du sanglier".

Nem kétséges, hogy a fent említett "Veantre" valójában a régi német vadászkutyák 7976515.jpgleszármazottja volt, amelyet először a germán törvény ír le az 5. században. E régi német vadászkutyák két ismert formája volt. Az egyik nagy, hosszú lábú, agilis kutya; a német masztiff vagy a nagy dán őse: a másik egy rövidebb, durva, széles fejű Bull vagy Bear Biter, a Boxer őse és az angol csali Bulldog. "A Bull vagy a Bear Biter egy nem túl nagy, de erős, bátor kutyafajta, széles, rövid fejjel, mindent elkapnak, amellyel kapcsolatban állnak, de nehézkesek, mert lelkesedésük és szeszélyük miatt könnyen veszélyes az emberekre és az állatokra ... "Winckell 1800." Közepes méretű, inkább keskeny, széles mellkas, rövid és széles fej, rövid, felfordult orr, mereven felálló, élesen vágott fül, nagyon erős pofák, amelyek nagyon nehéz a harapás, a homlok a szemek között széles, ezek a kutyák erősek és nehézek, a lépéseik erősek és súlyosak, ők azonban szokatlanul buzgóak az üldözőben, és olyan makacsul és vadul támadják meg őket, nehezen húzódnak el az áldozatuktól, nagyon szerények, barátságtalanok és kegyetlenek ... "Hans Friedrich von Flemming, 1719. Ezeknek a német vadászkutyáknak a korai leírása alapján világosan megérthetjük, vadság, ugyanolyan temperamentum és vadság t kalapja annyira megkülönböztette és leírták a Veantre Alauntot. A Alaant Veantre / Vaultre név említése nagyon korlátozott, mivel minden hivatkozás csupán a Gaston Phoebus eredeti munkájának fordításai és másolata.

E kevés felesleges leírás alapján ma is láthatjuk, ahogy a német vadászkutyák is, akik "vadságuk és szeszélyük miatt könnyen válhatnak veszélyessé az emberek és az állatok számára, ezért több országban nem engedélyezni őket. Winckell, 1800. "A vadság és a szelídség miatt" a kovászt nem tolerálták már a 15. század elején, még Németországban is, ahol a német vadászkutya már régóta elszenvedett; az angol masztiffek behozatalát 1406-ban említi Gessner. Johann Tantzer 1699-ben részletes leírást ad ezekről az angol kutyákról. Azt mondja, hogy hasznuk van a vadászatban, 5943418_orig.jpgés hogy a régi vadászkutyával tenyésztették őket, hogy javítsák a fajtát. Számos beszámolója szerint Tantzer nagyon világosan különbséget tesz az angol kutyák, a kereszteződések és a változatlan öreg bikák között. "Flieg: itt látjuk az angol bulldog korai fejlődését, mint az angol masztiff különálló fajta, mégis az angol A bulldog valójában német, ironikusan ugyanabban az évben, 1406-ban, hogy megtaláljuk a Gaston Phoebus munkájának első fordítását és másolatát a brit angol herceg által a The Master of the Game-ben. "A 15. században egy jellegzetes bull-csali fajtát fejlesztettek ki. Talán az Alaunts, a masztiffek és más ismeretlen brachycephalic, (rövid koponya), a kutyák keresztezésével létrejöttek az első bulldogok (gyakran Bullen Beisser néven, a német bokalászoknak). "A kutyafajták atlaszai.

5203558.jpgVegye tudomásul a rövid koponyákat (brachycephalic) az alábbi képeken látható kutyákról. A bal oldalon egyike a régi német vadászkutyáknak, egy Bullenbeissernek, amelynek jól dokumentált és pontosan le van írva "rövid és széles fej, rövid, felhúzott orr". Középen egy angol nyelvű "Bull Dog" címeres maró, amelynek megkülönböztető "rövid és széles feje, rövid, felhajtható orra". És a jobb szélen az angol bulldog nagyon jól ismert angol festménye, hogy "rövid és széles fejű, rövid, felemelkedett orr". Ezek az angol bulldogok és a német bokszok nagyon megkülönböztető jellegzetességei, és számos más modern bikavágásban is megtalálhatók, mint például az amerikai bulldog. A korai Boxer Club fotói nem hagynak kétséget a német Bullenbeisser (bulldog) és az angol bulldog jól dokumentált átkeléséről, valamint e két fajta fejlődéséről és egymáshoz való viszonyáról. Nem szabad elfelejtenünk az amerikai bulldog fajtát, hasonlítsuk össze az első regisztrált kutyatársat, Johnson Dick the Bruiser-t a korai Boxer fotókhoz az alsó sorban. A korai Boxer-fotók alapján nyilvánvaló, hogy Mr. Johnson jól ismerte az amerikai bulldog fajtájának történetét, mint az angol csikós bulldog igazi képviselője.

A bal felett egy korai Boxer, a központ egy nagyon korai Boxer Club fotó, jobbra pedig az első beiratkozott amerikai Bulldog kutyatenyészet és a fajta alapítvány kutya, a Johnson Dick the Bruiser fotója. "Közepes méretű, inkább keskeny, széles mellkas, rövid és széles fej, rövid, felfordult orr, mereven felálló, élesen vágott fül, nagyon erős állkapocs, amely lehetővé teszi számukra, hogy nagyon nehéz harapni. A homlok a szemek között széles. Ezek a kutyák erősek és nehézek, a lépéseik erősek és súlyosak, ám nagyon ritkán feszülnek az üldözésben, és olyan makacsul és erőszakkal támadnak, hogy dühöngenek és nehezen húzódnak el az áldozatuktól. Nagyon jelentéktelenek, barátságtalanok és kegyetlenek ... "Hans Friedrich von Flemming, 1719. Milyen tökéletes leírása egy bulldogról, mégis 1719-ben írták meg a régi német vadászkutyákat, a Beissers-et, olyan leírások és cselekvések, amelyek bizonyítják ezt, és ezért a bulldog általában véve régóta egy közepes, erős, rosszullétű, nagyon erős, agresszív kutya hírnevét tartja, aki nem hagyja el, hogy harap, veszélyes kutya, akit félnek és adott rengeteg helyiség, még az angol bulldog korai leírása is megerősíti ezt: "Nem harapnak és hagyják el a holdjukat, hanem megtartják azt a legégetőbb módon, nehogy nehézségekkel eltávolíthatók legyenek. ... Valójában, amikor egy objektumot tartanak, mindig el kell fojtaniuk őket, anélkül, hogy ezekre az erőforrásokra alig tudnák meggyőzni, hogy elengedjék. ... Ritkán ritkán lehetnek az oktatás által jó irányítás alatt; és ugyanabból a körülményből kevés személyes csatolást mutatnak, úgyhogy szinte ugyanolyan valószínűséggel támadják meg barátaikkal, mint az ellenségeiket a dühükben, amikor vérük felbukkan. "JH Walsh, 1840. Ezt írták Angliának csalik bulldogjáról, angol nyelvű Bulldog, 1840-ben. Ez a két leírás, az első Beissers és a második a korai angol bulldog nagyon jól használható, hogy pontosan leírja a fajta és jelentősen felcserélhető.

Egy nagyon világos különbség van a boucherie alaunt és az alaunt veantre között. A Alaant Veantre / Beisser vadon élő vadászkutya volt, határozottan határozott és makacs tartású kutya, aki nem volt hajlandó megszabadulni az áldozattól és sok mai fajtatermelő őstől. A Alaunt Veantre / Beisser-től a Bulldogban ugyanazok a tulajdonságok találhatók; hogy az angol bulldog vagy az amerikai bulldog, a bulldog fajták általában hírhedt hírnevük van, mint makacs és elszánt. Az alaunt veantre-t úgy írják le, mintha ... "erősebb lenne, mint bármelyik másik állat, amikor egy másik állatra támad. ... Nem számít, hogy nézel rá, az Alaunts teljesen kiszámíthatatlan, mindent elkövet. és vadabb, mint bármely más vadászkutya. " A játék mestere, 1406.

"Walesben az ókori walesi törvények, amelyek körülbelül 920-tól kodifikálták, kétfajta" masztiff "-ra utalnak: a" Cadgi "vagy a harci kutya és a" Gafaelgi "vagy a megfogó kutya. különbséget kell tenni. " Hancock. Arrian, aki az AD 130-ban írt, azt állítja továbbá, hogy a kutyát két csoportba sorolták: a Canes sagasok és Canes pugnaces, vagy Bellicosi, az utóbbiak, a kopott kutyák háborúban használatosak. "Wynn a Alaint Veantres, a Beissers és a Bulldog, mint kutyák, amelyeknek meg kell törölniük a sértésüket, hogy felszabadítsák az áldozatot, legyen az medve, vaddisznó vagy bika, nyilvánvaló, hogy ezek a kutyák definíció szerint kutyákat tartanak, és ezért nem "Beisser" a "beissen" -ből származik, az utóbbi pedig a harapásnak nevezhető ige, és németül szokta leírni egy kutyát, amely harap és tart, ezeket a kutyákat szokták harapni és tartani a bikák, a sertés és a medvék, így a Barenbeisser és a Bullenbeisser.

A régi német Beissers és a francia Veantres Alauntot 1400-tól kezdődően Európa-szerte más kutyapopulációkhoz hasonlították. Ezek a vadon élő vadászkutyák név szerint eltűntek Németországban és Franciaországban, és számos más vadászati ​​fajtán alapulnak és befolyással bírnak Európa-szerte. Nagyon kevés fajtája ma olyan temperamentumot képvisel, amely közel van a régi német vadászkutyák és a Veantre Alauntól. Azonban számos fajtatörténet magában foglalja őket Alaant Veantre osztályozásában, mint például sok illatú kutyafajtát.

A "szagák" kifejezésre; az évszázadok során félreértelmezték, hogy általában vadászkutyát jelentenek vagy tartalmaznak, miközben egyszerűen, "lelkesnek vagy tapintatosnak" nevezik; Canes Sagaces szó szerint értelmes vagy éles kutya. A "Canes sagaces" nem feltétlenül minősül valódi Beisser-nek vagy Alaunt Veantre-típusnak. A régi Veantre és Beissers sok történelmi leírása szerint kétségtelen, hogy a Beissers és a Alaant Veantre valójában névvel és definícióval is kihaltak.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

 

 

 

                                Mészáros Alaunt
Kép
"Caius a mastiffot" canis lanarius "-nak is nevezi, vagyis a hentes kutyáját, melyet annak használatából neveznek, mivel nagyszerű szolgáltatást nyújt a hentesnek, ha szükség van a szarvasmarhájára." Itt egy egyszerű utalást találunk a bulldog őseire. " A masztiff története: MB Wynn 1886.

A Boucherie Alaunt-ot Angliában a Hentes Masztiffként ismerték el, kétféle formában, nagyobb változatban és kisebbben, a Húsvágó Masztiff pedig a kisebb és nagyobb, mint a Pásztor Masztiffja, bár mindkettő alapvetően ugyanaz az alapvető munkakutya, mint a csorda őrzője, a ház és a család. Ez a munka a pásztorok kutyájának munkája, és kétségtelenül a pásztorok / harcosok - az alánok - leereszkedett. Franciaországban a Boucherie Alaunt, két formában is, később a Dogdue de Bordueax (a nagyobbik) és a Doguin doggue (a kisebbik) lettek. Franciaországban a két forma végül egyesülni fog; a Doggue de Bordeaux, így még a régi kisebb Doguin említése is szinte nem létezik. Ez a kisebb masztiff már évezredek óta létezett. Közép- és Nyugat-Európában a hentes masztiff továbbfejlesztett egy speciális típus, amely segített a hentesnek. Ebből a közös mészáros európai kutyájából jön a csaló kutya, amely végül a kutya, akit a bikavágásnak neveztek, mint a bikacsapat, vagy a németországi Beisser. A kisebb fajta volt a Bulldog előfutára, és a nagyobb fajta volt a modern masztiff előfutára.

"Még ha nem is lenne elegendő bizonyíték, a Beszélő és a Bewick által ábrázolt és a későbbi idők nyomtatása során megvizsgálták a hentes kutyát, azt mutatják, hogy az állatok sokfélesége kétségtelenül egy kis masztiff volt, viszonylag hosszú fejjel." A harcoló kutyák teljes története, Mike Homan, 1881. Itt egyértelmű utalás van a kisebb Hentes Alaunt / Masztiffra, melyet azért neveztünk el, hogy a hentesek szolgálatában legyen. "A latinban: Canis Laniarius, angolul, a hentes kutyák, ezért a hüvelyének szükségességére van szükség, hiszen szerelmére nagy hasznot húz a hentesnek, és követi, mint amikor a gyülekezetét kényszeríti, szorgalmazza és megköveteli. " De Canibus Britannicis Of English kutyák, John Caius.
Kép
"Ebben a nagyobb változatban, amely a britek házainak ajtaját őrzi, valamint a nyájak és állományok védelmét, egyértelműen nyomon követhetjük a masztiffot és annak fölényét az igazi Molusus fölött." A masztiffa története: MB Wynn 1886. Minél közelebb nézünk a kisebb és nagyobb változatosságra, azt találjuk, hogy csak az ugyanazon alapmunkakutyának, a hentes masztiffnek, a juhász masztiffjának és a Drover kutyájának a változatai. "Egyszerűen megfeledkeztünk az angol pásztorok masztiffáiról, amíg nem hallottuk az egyik ilyen masztiff fajtában rejlő bátorságot: a pásztorok masztiffei nagyok voltak, kemények voltak, a drover kutyái voltak képesek védeni a csordát vagy a nyájat a közlekedőutakon a városi piacok, vagy a piacon vagy a mészáros számára taposó szarvasmarhák megszerzése. " David Hancock. Ezek a megfelelő masztiffek, amelyeket a házak és a gazdaságok védelmére is használnak. "Ezt a kutyát Villatának nevezik, mert az a feladata, hogy őrizze és védje a gazdaságokat ... Ez egy vad és bátorságos kutya, a félelem miatt az ember szíve feltöltődik, és ez a kutya nem fél a világtól a fegyverek visszavonulnak vagy megbénítják őket, Dr. Caius pedig azt állítja, hogy a masztiff gyakran rendszeresen kiképzett háborús kutya, hogy megtámadja az embereket, és dicséri, hogy félelmetes a medve, a bika vagy a vaddisznó támadásában. " Harci kutyafajták; Dr. Dieter Fleig.

Spanyolország nagymértékben kihasználta mind a nagyobb és kisebb változatokat Spanyolországban, mint Alano és Mastin. "Már meg is állapították, hogy az új világban a spanyolok számos vad és vad kutyával rendelkeznek, akiket elsősorban az embereket megöltek és darabokra vágtak, nem nehéz felfedezni, hogy ki az igazi keresztény és ki nem akkor, ha megtudjuk, hogy ezeknek a kutyáknak a takarmányozásával biztosítják, hogy minden alkalommal, amikor utaznak, mindig rendelkeznek bennszülöttekkel, láncolva és pihentetve, mint olyan sok borjak a patákon, amelyek ölnek és húsosak, amikor szükség van. Az indiák elpusztításának rövid leírása; Bartolome de las Casas. Nyilvánvalóan látjuk a mészáros kutyát, amelyet spanyol Alano néven is ismerünk, és amelyet a bennszülöttekkel / rabszolgákkal együtt alkalmaztak, mintha szarvasmarhák lennének. "Felismerte őket, mint a hegyi masztiffot, amelyet a hódítások során elsősorban a papok hoztak Spanyolországból, és azt mondta, hogy könnyen megtámadják és megölhetik a farkasokat, medvéket és fosztogató kutyákat - akkor, mint most, a legtermékenyebb gyilkosok ha egy juh elutazott, akkor a kutya óvatosan a fülhöz vitte, és visszavitte a nyájba. " A kutya Amerika története; Mark Derr. Itt világos bizonyítékot találunk arról, hogy mindkét méretváltozat megtalálható az egész Európában, miután az Újvilágba került, ahol továbbra is őrző gazdaságok találhatók Spanyolország korábbi, az amerikai déli részét magában foglaló új világban.

1609-ben Ben Johnson-nal olvassuk először a "bulldog" szó használatát. Az általános korig a "bulldog" és a masztiff alapvetően ugyanaz a kutya volt, mint a fentebb leírt funkció, csak méretükben eltérőek. A kisebb fajta a mészárosnál gyakoribb, és a nagyobb, mint a gazdálkodó vagy a pásztor gyakoribb. Azonban az 1600-as évek elején elkezdtünk különbséget tenni a kettő között. "Az erzsébet korát követő masztiff kifejezést mind a masztiff, mind a bulldog esetében használták, és csak egy házat vagy őrkutyát jelentettek, és Ben Johnson idejéig a bandog szóhasználata csak a egy bulgárkutya meghatározása, a bulldog pedig a használt sport által definiált, és a masztiff szó csak a fajtára vonatkozott, amelyet most már megértünk. MB Wynn 1886 - A mészáros kisebb kutyái, vagyis a "hentes masztiff", sportos kutyáként új funkcióként használták fel, míg a farmer vagy pásztor nagyobb kutyái "Shepherds Mastiff" megtartották ősi funkcióját a csorda őrzője, a ház és a család. Ismételten ez a munka a pásztorok kutyájának munkája, és kétségtelenül a pásztorok / harcosok - az alánok - leereszkedett. Itt van a Bulldog elválasztásának kezdete a Masztifftól. A "bulldog" kifejezést először a bika baitolására használt kisebb sportoló kutyának nevezik, és ezt a bikás kutya kifejezésre bocsátják. Ezzel a Bulldog definíció szerint mindig sportos kutya volt.

Ahogy a csalétkamra véres ereje fejlődött és előrehaladt, a Hentes masztiff vagy Bulldog is. Szisztematikusan kisebbek voltak, és a bika orrát megragadták, és a masztifftól különbözték meg, amely régóta ölő kutya volt. Sok kutyát csak akkor tekintettek "Bulldognak", ha az orr megragadta, ha nem, akkor gyakran elvágták őket. A Bulldognak számos új tulajdonsága van a gyűrű sportja számára, amely nagyon elkülönítette az elődjétől, a hentes masztifftól és a pásztorok masztiffjától, ami teljesen új fajta. Miközben a Bulldog saját fajtaként alakult ki, a régi hentes masztiffák és pásztorkodó masztiffek továbbra is azt tették, amit régóta tettek, őrzik a csordát, a házat és a családot. "Ez egy figyelemreméltó történet arról, hogy a funkcionális típus hogyan képes túlélni a nem pedigöcske tenyésztést évszázadok óta, és ez egy különfajta, amely az igazi fajta." David Hancock.

Mind a hentes masztiff és a pásztorkodó masztiff megtalálható ma, bár nem gyakori. Kevés és messze van közöttük, és csak olyan nagyon vidéki helyszíneken lehet felfedezni a világon, amelyeket továbbra is használnak, mint mindig, mint az állomány, a ház és a család őrzője. A Hentesek / Pásztorok Masztiffól származik, hogy Alaunt Gentile és Alaunt Veantre felkeltek, miután különböző típusúakkal kereszteztek, hogy elérjék egy másik típust, amely jobban megfelel a nekik szükséges funkcióknak. A legtöbb bika és masztiff fajták a mai napig fennmaradnak, és visszavezethetők az igazán ősi Alaunt néven húsos / pásztorkodó masztiffhoz, vagyis egy fajta - amelyet az orosz pusztai nomád pásztor harcosai fejlesztettek ki.

Példák a modern húsos masztiffákra és a pásztorkodó masztiffákra: az Aboriginal Dog of the Caucus vagy Georgian Mountain Dog, Közép-Ázsiai juhászkutya (nem bemutató jellegű), Rusztikus spanyol Alano, Régi fehér angol a déli USA-ból.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

Hogy pusztulnak ki, keverednek értékes fajták

1939-ben Kazahsztánban a Tazy mennyisége 7000-re és Tobets-re (19000-re) emelkedett. Manapság körülbelül 300 Tazy és 1000 Tobets maradt, és senki sem tudja, hogy telivér vagy sem. A fajták eltűnése szakembereinek fő oka a jómódú kazahok és a szülők élethelyzetének a telivérű kutyákkal való elfojtása, valamint a szovjet időkben a kóbor kutyák lövésében. Véleményünk szerint a kazahok, akik nem értették ezeket a fajták értékét, és keresztezték őket krónikákkal, maguk felelősek a Tobets kihalásáért és degenerációért.
Ahogy a magyarok sem becsülték meg az ősi magyar agár értékeit és keverték a nyugaton divatos fajtákkal.
A türkmének az Alabay-t, az Akhaltekin lovakat és szőnyegeket tekintik nemzeti örökségüknek. A kazah nemzetnek ilyen öröksége is van, de nem tudjuk, mi van valódi értékével. Még mindig remény van arra, hogy Kazah Tobet nem tűnhet el, és valahol a távolban még mindig egy pásztor hű barátja él - Tobet! Ha bármilyen információval rendelkezik ezekkel a kutyákkal kapcsolatban, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk. Eljöhetünk, készíthetünk fényképeket, regisztrálhatjuk a kutyát, és mindent megteszünk, hogy megmentsük a fajtaforma kihalását és támogassuk annak tisztaságát. A "Mangystau" újsághoz írhatsz "Aysaghali Kydyr" megjegyzéssel vagy az e-mailemben aisaghali@gmail.com.
Ugyanez a kérelem érvényes a teljhatagú Tazy és a vadászó madarakra.